A tudatalatti sokak számára félelmetes. Hiszen tárolja az összes olyan élményünket, amiket inkább lenyomtunk a feledés homályába, hogy ne kelljen emlékezni rájuk, mert kínosak, fájdalmasak. Elfelejtjük a saját emlékeinket, az érzéseinket, a saját részeinket. Ismeretlenné válnak a számunkra. Pedig ott vannak, léteznek, működnek, és úgy befolyásolják az életünket alattomban, hogy közben nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róluk.
Félünk önmagunktól. Félünk azoktól a részeinktől, amiket nem ismerünk. Holott régen ismertük, de inkább elfelejtettük őket, hogy ne kelljen velük szembenézni. A legnagyobb részünket nem ismerjük. Akkor hogy is állunk az önismerettel, emberek? Kinek az életét éljük, ha önmagunk legnagyobb része rejtve van előttünk?
Ezzel az amnéziával önként vállaltunk be olyan korlátokat, amik akadályoznak minket, és elhitetik velünk, hogy nincsenek is szárnyaink – nem repülhetünk, hiszen már mióta ott állnak a korlátok, azok biztosan védenek minket… védenek is, hogyne, amíg azt hisszük, hogy szükségünk van védelemre. Biztonságot adnak, mert azt hisszük, hogy jobb az ismert rossz, mint a bizonytalan ismeretlen. És mihelyt elkezdünk megvilágosodni, hogy a védelem és a biztonság nem kívül, hanem bennünk, magunkban létezik, a korlátok a szárnyunkat szeghetik.
Előfordulhat, hogy te azt választod, hogy hallgatsz a félelmeidre, hogy „de biztos, hogy nálam ez egész másképpen van… hú, mi lesz, ha nekem nem működik...” és mégis inkább maradsz a biztonságosnak hitt, jól ismert megszokás mélyén, állandóan szembesülve a nehézségekkel, a drámákkal, a szenvedéssel.
Így akarsz maradni, biztos vagy benne? Jó neked így, ahogy vagy?
Rengeteg módszer létezik már, ami kíméletesen, drámák nélkül tárja fel mindazt, amire szükségünk van ahhoz, hogy az akadályokat átléphessük az életünkben. Nem is átlépjük: az akadályok szétfoszlanak, semmivé válnak, és mi óriási megkönnyebbüléssel szabadulhatunk fel minden nyomasztó teher alól, kibontva végre azokat a szárnyakat, amik születési jogunk révén a miénk.
És felismerheted, hogy ami félelmetesnek tűnt, valójában vagy egy pitiáner kis semmi – vagy pedig olyan értékké válik a számodra, mint egy igazgyöngy, aminek a kedvéért fáradságosan szétfeszítetted a kagyló héját.
Egyszerűnek tűnik? Az is.