A boszorkányság története

 

Boszorkányszövetségről, a rontásról és még rengeteg érdekes dologról - ami a boszorkánysághoz köthető - lesz szó. Manapság rengeteg vita forrása a boszorkányság, hiszen az emberek többsége nem fogadja el a boszorkányságnak, mint vallásnak a létezését. A következőkben a boszorkányság történetéről olvashattok.

Utazásunk 25.000 évvel ezelőtt kezdődik, amikor is az emberek Európában két istent tiszteltek: a Szarvas Istent (a vadászat istene) és a Termékenységi Istent. Az ősi emberek a vadászat előtt rituálékat tartottak, aminek szerepe az állat lelkének elpusztítása volt. A Termékenységi Istent, akit nő képében ábrázoltak, fontosabbnak tartották, lévén ő jelentette számukra az emberiség fennmaradását és az állatok, illetve a Föld termékenységét is. Az emberiség fejlődése során egyre nagyobb szerepet kapott a papság. A legnagyobb ütemű fejlődés Európában tapasztalható, ahol napjainkban is fellelhetjük eredeti ősi formájában azt, amit ma boszorkányságnak nevezünk. Angliában e közösségek vezetőit Wicca-nak hívták, amely magyarul annyit tesz: a Bölcsek Bölcse. A Wicca csak művelt ember lehetett. Az ősi magyaroknál sámánnak, táltosnak nevezték. A kereszténység előretörése azonban háttérbe szorította ezeket a csoportokat, akik nem akarták elfogadni ezt az új vallást. Márpedig az új vallás bevezetése nehéz feladatnak bizonyult, még i.sz. 1000 körül is jócskán éltek pogányok, főleg a falvakban. A pogány szó azt jelenti, hogy puszták embere. Ha valakit pogánynak neveztek, az akkoriban egyet jelentett azzal, hogy nem városi személy, ugyanakkor nem is keresztény. A térítés eszköze volt a lelki fenyítés. A régi hagyományok, rituálék eltörlésével próbálták rábírni az embereket a keresztény hit felvételére. Az egyház például azt gondolta, hogy az üstöt a gyermekek megfőzésére használják, melyhez fűszerként kígyót, békát, macskát kevernek. Természetesen erről szó sem volt. Az inkvizíció rosszindulata miatt terjedt el ez a tévhit és a gyógynövények népi nevei miatt, mint például macskaszem, ami a csillagvirág elnevezésére szolgált. Az egyház parancsára ezután el kellett égetni a régi bálványokat jelképező szobrokat, új templomokat kezdtek építeni. A keresztények szerint a pogányok istenei ördögök voltak, hiszen általában agancsot viseltek. A régi vallás hirdetői mégsem hittek az ördögben. Az emberek elfordultak az istentől, mivel az korlátozta őket például a szexuális életükben. Elvárták az emberektől, hogy csak a fajfenntartás miatt éljenek nemi életet. Szerdán, pénteken és vasárnap hódolhattak eme "rossz szokásnak". Karácsony és húsvét előtt negyven nappal sem élhettek szexuális életet, és a terhesség ideje alatt sem. Körülbelül két hónap állt rendelkezésükre örömeik kielégítésére. A Bibliában nincs szó a boszorkányokról, a keresztények mégis egy csúnya nőről beszélnek. A boszorkányüldözések a középkorban váltak intenzívvé. Majdnem három évszázadon keresztül tartott a megpróbáltatás, melynek eredménye 11 millió áldozat. A XII-XIV. században elégették az eretnekeket. Spencer Jakab és Institor Henrik azonban úgy gondolta, hogy kevés a munka, így Rómába mentek, hogy beszéljenek a pápával, aki 1484. december 5-én kiadta az úgynevezett boszorkánybullát. 1487-ben ez a két ember megírta a Boszorkánypöröly című fő művét. Magyarországon 1565-ben volt az első, 1756-ban az utolsó boszorkányper. Ezen időszak alatt 554 bírói ítélet született, melyből 192 halálos volt. Az utolsó nagyszabású boszorkányperre Szegeden került sor 1728-ban, amikor is 13 embert égettek el a Boszorkány-szigeten. Azzal vádolták a "boszorkányokat", hogy miattuk nem volt elég eső, csak jégeső, amely elverte az összes termést. Úgy gondolták, hogy ez nem lehetett Isten tette. Azt kívánták bebizonyítani, hogy a 13 vádlott a törököknek adta el az esőt. Mária Terézia 1755-ben betiltotta a boszorkányüldözést, amely egyre nagyobb kereteket öltött. Akár egész falvakat is elpusztítottak egy-két boszorkány miatt. Sokszor néhány gyerek vádja alapján ítéltek el akár keresztény embereket is. A perek többsége politikailag is motiválva volt. Ezután a boszorkányok bujkálni kezdtek, titokban tartottak gyűléseket egy-egy tisztáson. Próbálták ápolni a hagyományokat, így végül tovább élhetett eme vallás.

 

Boszorkányság a Bibliában

Ez a rész főként az Afrikában, ill. a világ más pontjain élőkért íródott, ahol a boszorkányság a mindennapi élet jellemző vonása. Minden igazi Bibliatanulmányozó által felismert tény, hogy a boszorkányokhoz / jósnőkhöz, afrikai doktorokhoz és ehhez hasonló jelenségekhez való folyamodás összeegyeztethetetlen azzal az igazsággal, amelyet a Biblia tartalmaz. Valóban igaz, hogy a boszorkánydoktorok olcsóbbak és gyakran könnyebben elérhetőek, mint a klinikai orvosok, s mindez a látszólagos sikereikkel együtt vonzza az embereket. Ezt a problémát szükséges logikus, biblikus úton megvizsgálnunk. Ez az egyetlen mód, amely által az ilyen emberekhez való folyamodás kísértésével szemben erős ellenállást fogunk találni magunkban.

                                              A boszorkányság (varázserő) állításai

Elsősorban az olyan állításokat, miszerint a boszorkányok (varázslók) elérnek sikereket, szükséges megvizsgálnunk. Bizonyosak lehetünk abban, hogy jelentős túlzás járul azokhoz az állításokhoz, amelyek előmozdítják sikereiket. Gyógyításaik sohasem történnek nyilvánosság előtt, hogy azokat mindenki láthassa. Ha valóban elérnének eredményeket, akkor feltételezhetően kórházakban dolgoznának, és megtalálhatóak lennének az egész világon. A pontos egészségi állapota azoknak az embereknek, akik azt állítják magukról, hogy meggyógyultak, szintén nem volt még sohasem ismeretes -, hogy az állapotuk milyen mértékben javult, nem ellenőrizhető. Mindazoknak, akik szembenéznek ilyen kísértésekkel, fel kell tenniük a kérdést önmaguknak, hogy vajon rendelkeznek-e biztos bizonyítékokkal ezeknek a varázslóknak az erejét / hatalmát illetőleg, láttak-e már valaha, és nem csupán csak hallottak olyan esetekről, mint például, hogy egy embernek lefűrészelték a karját egy fűrész üzemben, és az elment egy boszorkánydoktorhoz, majd visszatért egy tökéletesen működő, új karral? Ilyen jellegű bizonyságra volna szükség, mielőtt bármilyen hitelt is tulajdonítanánk ezeknek a varázslásoknak. Az 5Móz.13:2-4-as szakasz még ennél is továbbmegy: Izráel arra volt tanítva, hogy ha támadna is egy álomlátó, vagy próféta, aki olyan jelet, vagy csodát tenne, amely valódinak tünne előttük, még akkor se higgyenek annak az embernek, hacsak az nem Isten beszéde szerinti, igaz tanításokat beszél. Tény, hogy a varázsló doktorok nem hisznek az igazságban, amelyet a Biblia tartalmaz, ennélfogva nem foghat rajtunk olyan kísértés, hogy hitelt tulajdonítsunk nekik, mintha ők igazi hatalommal bírnának, hiszen minden hatalom Istentől származik (Róm.13:1; 1Kor.8:4-6). Másodsorban lényegesek a betegségek fajtái, amelyekkel foglalkoznak. Ma már el van ismerve, hogy körülbelül csupán 1%-át használjuk a szellemi képességeinknek. A fennmaradó százalékról úgy tünik, hogy túl van azon a határon, amelyet tudatosan hasznosíthatunk (kétségtelenül ez nem így lesz a Királyságban). Anélkül, hogy tudatosulna bennünk, lelkiállapotunknak szinte fizikai kihatásai lehetnek a testünkre. A pszichológusok, akik az ember benső világát tanulmányozzák, felismerték, hogy meggyógyíthatnak embereket vérbajból azáltal, ha el tudják érni a betegeknél, hogy azok erősen elképzeljék, hogy a vérösszetételük helyes és normális a vérkeringésük. Az orvostudomány elismeri, hogy esetenként előfordulnak olyan gyógyulások, melyek függetlenek a hagyományos gyógyszerektől. A túl sok stressz bensőnkben gyomorfekélyt, fejfájást eredményezhet. A kikapcsolodás vagy valamilyen módon történő testedzés előidézheti elmúlásukat. Azonban ha, például a karunkat veszítjük el egy baleset során, semmiféle szellemi gyakorlat nem képes azt visszahozni. Úgy tünik a boszorkánydoktorok csupán az olyan betegségekre, amelyek az agyunk ellenőrzése alá tartoznak, képesek kihatni. Mivel teljesen nem értjük miként működik bensőnk, az ilyen gyógyulások úgy tűnhetnek számunkra, mintha azok a varázslók valamilyen fizikai erejének volnának köszönhetőek. Azonban ez nem így van, az ember bensőjének befolyásolása idézhet elő kihatásokat.

 
                                                             Az erő forrása

Minden erő Istené. Mind jó, mind rossz dolgok, mint például betegségek is, általa vannak, nem a varázslók által. Ez a Szentírás egy nagyon általános témája: Ézs.45:5-7; Mik.1:12; Ám.3:6; 2Móz.4:11; 5Móz.32:39; Jób5:18. E versek figyelmes elolvasása meg fogja hozni bizonyosan gyümölcsét. Ebből következik, hogy Isten az, akihez imádságban kell fordulnunk, amikor betegek vagyunk, s ugyanakkor meg kell tennünk mindent, ami emberileg lehetséges a hagyományos gyógyszerek használata által is, hogy orvosolhassuk a problémánkat. Amennyiben boszorkánydoktorokhoz fordulunk, akkor olyan emberekhez fordulunk, akik azt állítják magukról, hogy hatalmuk van a ‘sötétség erői’ felett, és ez képessé teszi őket arra, hogy rajtunk segítsenek. Azonban tudjuk, hogy azok az erők, amelyekben ők hisznek nem léteznek. Isten az erő forrása. A varázslókhoz való fordulás arról tesz bizonyságot, hogy nem hiszünk Isten Mindenhatóságában, abban sem, hogy nem Isten az, aki betegséget hozhatott az életünkbe, hanem más erők, melyekről a varázslók azt állítják, hogy protekciójuk van náluk. Az ilyen gondolkozás nagyon visszatetsző Isten szemében, mert Ő tudja, hogy Ő hozta a betegséget az életünkbe, és Övé minden hatalom. Izráel döntött amellett, hogy hisz Istenben, azonban hitt más erők létezésében is, amelyek működhetnek az életükben, melyekkel foglalkozniuk kell bálványok imádása által, e bálványok testesítették meg ezeket az erőket. Ez olyannyira ingerelte Istent, hogy elvetette őket, mint népét (5Móz.32:16-24). Isten számára, ha nincs teljes hitünk benne, olyan, mintha egyáltalán nem is hinnénk Benne. Amennyiben azt állítjuk, hogy valóságos hitünk van Izráel igaz Istenében, de ugyanakkor elfogadjuk más, Istentől független erők létezését is, és megengedjük egy boszorkánydoktornak, hogy próbálja befolyásolja ezeket az erőket abból a célból, hogy azok elhagyjanak minket, akkor pontosan úgy cselekszünk, mint Izráel tett egykor. A hosszú és szomorú történet Izráel bálványimádásáról a mi tanulságunkra iratott meg. Semmilyen közösséget ne vállaljunk olyanokkal, akik hisznek ezekben az erőkben.

 
"Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: "Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek..." (2Kor.6:14-18).
 
Amennyiben valóban megtesszük az erőfeszítéseket, és meghozzuk az áldozatokat, hogy elválasszuk magunkat ezektől a dolgoktól, akkor egy csodálatos bizalom lesz bennünk afelől, hogy valóban Magának, Istennek vagyunk a gyermekei. Egy természetes szülő ösztönszerűen gondoskodik a gyermekéről, amikor az beteg. Valóban nehéz volna akkora hitre jutnunk, hogy elhiggyük, hogy a mi Mennyei Atyánk sokkal inkább meg fogja ezt tenni értünk ? Tény, hogy a varázslóknak (boszorkányoknak) csak azokra az emberekre van kihatásuk, akik hisznek bennük. Amikor valaki elveszti szerettjét, elmehet egy médiumhoz, vagy boszorkányhoz és kérheti, hogy láthassa a halott személyt. A médium ekkor azt mondja paciensének, hogy hunyja be a szemét, és képzelje el az érintett személy arcát, amilyen pontosan csak tudja. A paciens ekkor az elhunyt egy fényképére fog összpontosítani, amelyre tisztán képes emlékezni. A médium ebben a helyzetben olvashat paciense gondolataiból, és egy kis túlzással beszélni kezd az elhunytról élethű szavakkal, olyannyira, hogy a paciens meggyőződötté lesz arról, hogy a médium valóban látta a halott személyt élve. Azonban még soha semmilyen megbízható bizonyítékát nem adták annak, hogy az a személy valóban életben lett volna ekkor. Azonban, ha a paciens ellenáll annak, hogy higgyjen, vagy engedelmeskedjen a médiumnak, akkor egyáltalán semmi eredménye sem lesz ennek az egésznek. A varázslóknak, akik általában megjelentették a fáraók vagy Nebukadneccar álmait, nem lett volna meg ez a felelősségteljes pozíciójuk, hacsak nem voltak meglehetősen sikeresek ebben a tevékenységükben. Kétségtelenül ezt a gondolat-olvasó technikájukat sokszor alkalmazták. Azonban, amikor Isten belépett azoknak az embereknek az életébe, akikkel ezek foglalkoztak, mint például, ahogyan működni kezdett a fáraók, vagy Nebukadneccar életében is, akkor ezek a mágusok elvesztették ezt a képességüket. Bálák bízott Bálám embereket megátkozó hatalmában - magas anyagi megjutalmazást ajánlott fel neki szolgálataiért, kijelentvén előző tapasztalatai alapján, hogy "jól tudom ... akit te megátkozol, átkozott lesz" (4Móz.22:6). Azonban Bálám, aki bizonyos szempontok alapján megfelelt egy varázsló papnak, úgy találta, hogy ez az ő természetszerű képessége elhagyta őt, amikor Izráel népével volt dolga. Az ilyen emberek egyáltalán nem rendelkeznek semmiféle erővel, amikor olyan emberekkel foglalkoznak, akiknek közösségük van az egy igaz Istennel, nem szempont, hogy milyen hírnévre tettek már szert sikereik révén, amikor más emberekkel foglalkoztak.

 
                                                Boszorkányság a Biblia szemszögében
 
A gyakorlati jelentősége annak, hogy amikor kísértést érzünk arra, hogy felkeressünk egy ilyen varázslót, az hogy, akkor bizonyosan teljes hittel is rendelkezünk az ilyen emberekben. Nincs értelme felkeresni ezeket a varázslókat, ha csak nem a legjobbakat reméljük tőlük, és ők maguk is valószínűleg ugyanerre fogják helyezni a hangsúlyt. Az ilyen emberekbe, valamint az olyan erők létezésébe helyezett teljes hitünk, melyekről ők azt állítják, hogy a befolyásuk alatt állnak, azt bizonyítja, hogy teljes a hitünk hiányossága az igaz Isten mindenek felett való hatalmában. Amennyiben valóban hiszünk az imént említett feljegyzésekben a fáraókról, Bálákról és Nebukadneccarról, akkor nem lehetünk képesek felkeresni ezeket a mágusokat azzal a hittel, hogy azok bármilyen kihatással is lehetnek ránk. A példák, amelyeket mérlegeltünk, azt mutatják, hogy a mágusoknak nincs hatalmuk Isten emberei felett, akik közé jól tudjuk, hogy tartozunk, elhívásunk és víz alámerülésünk által. A boszorkányság egyértelműen úgy van minősítve Pál által, mint a "test cselekedete", ugyanabba a kategóriába tartozik, mint az eretnekség (hamis tanok), házasságtörés, paráznaság (Gal.5:19-21). Megjegyzi: "Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam (tehát ez Pál prédikációinak egy hangsúlyos témája volt): akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten Országát". Mózes törvényei között az ennek megfelelő parancsolat az volt, hogy minden boszorkányt, aki jövendőmondással foglalkozik (ez egy másik elnevezése a boszorkányságnak), és azokat, akik gyerekeiket elégetik, meg kell ölni (5Móz.18:10,11; 2Móz.22:18). Azok, akik elégették gyermekeiket, nem a tényleges boszorkányok voltak - a boszorkányok és a bálványimádások vezetői arra voltak kiképezve, hogy védelmet biztosítsanak a gonosz szellemekkel szemben, azoknak a gyermekeit, akik védelemben szerettek volna részesülni, el kellett égetni. Láthatjuk, hogy mind a boszorkányokat, és mind azokat, akik használták őket, meg kellett ölni, az Újszövetség alatt a büntetés ugyanezért a dologért, az Isten Országából való kizárás. A boszorkányok alkalmazása személyes érdekeinkért, egy olyan valami, amelyet Isten nem szeretne tőlünk, ha megtennénk. Minden döntésünkben szembekerülünk a Krisztusban való életünkkel, komolyan fel kell tennünk a kérdést önmagunknak, ‘Isten valóban azt akarja tőlem, hogy ezt tegyem? Ezt tenném akkor is, ha most Jézus mellettem állna?’ Isten boszorkányságért járó egyértelmű elítélésének tekintetében a válasznak nyilvánvalónak kell lennie - nem, Isten nem akarja, hogy ezekhez folyamodjak. Sámuel úgy határozza meg a varázslást, mint amely olyan, mint az "engedetlenség" (az eredeti héber szöveg magában foglalja azt is, hogy ‘provokáció’) Isten Igéjével szemben (1Sám.15:23). Istent ingerelni, amint azt Izráel is megtette a bálványokban és boszorkányokban való hite által (5Móz.32:16-19) bizonyosan hihetetlen/elképzelhetetlen számunkra. Isten szigorúan megparancsolta Izráelnek, hogy a kánaániakat és más népeket űzzék ki (5Móz 7:1), azok boszorkányságokban való hite miatt, amely oly iszonyatos volt számára, azonban ehelyett csatlakoztak hozzájuk e gyakorlatukban (5Móz.18:9-14). Tehát az új Izráelnek, melyet a víz alámerült hívők alkotnak, nem szabad az őket körülvevő gonosz világ dolgait cselekedniük, különben végül nem lesznek képesek örökölni az ígéret földjét Isten Országában. Azzal érvelni, hogy csupán a boszorkány az, aki alkalmazza a boszor-kányságot, és nem mi vagyunk azok, teljesen lényegtelen. Amennyiben abban reménykedünk, hogy a boszorkányság hatását érezni fogjuk magunkon bármilyen szinten is, akkor már ténylegesen elismerjük is azt. Isten áldjon mindannyiunkat, amint utunkat járjuk ezekben az utolsó sötét napokban, ebben a pogány világban, Isten világosságban, igazságban és dicsőségben tündöklő Országa felé.
 
" ... akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek. Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által. Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében. Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok. Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben."

 

Boszorkány jelentése a hagyományszótárban

A pogány, majd újabb kori magyar hitvilág jellegzetes alakja nem csak a magyarok körében volt ismert, hanem egész Európa szerte, sőt a török nyelvű népek mitológiájában is, amit az is bizonyít, hogy maga a magyar szó is török eredetű. Alapvetően a női elv pusztító oldalát megjelenítő személye évszázadokon keresztül megjelent nemcsak a mesékben, hanem az emberek mindennapi életéhez kapcsolódó képzeletgazdag világban, amelyet emberfeletti erővel bíró vagy teljesen túlvilági lények népesítettek be.

A keresztény vallásra tért magyarság világképéből nem tűnt el alakja, sőt szinte tovább gazdagodott. Rengeteg (például a fekete macskával, a seprűvel vagy a repülőzsírral kapcsolatos) elem színezte, hatotta át a szomszédos népek - lassan majdnem egységes európaivá váló - képzeteiből, sőt a keresztény mitológia ördög alakja is új táptalajt adott a boszorkánnyal kapcsolatos mitikus képzetek újraszövésének. Nem könnyű kísérlet ebből a szövevényből megmutatni azokat az elemeket, amelyek minden bizonnyal már a honfoglalás kori magyarság világában is élénken jelen voltak, azonban mégis fennmaradtak olyan sajátosságok, amelyekről sejteni lehet, hogy ősi örökségünkhöz tartoznak. Ilyen például az - és itt segítséget nyújt az elnevezés etimológiai elemzése is, hiszen maga a boszorkány szó a nyom jelentésű bosz, basz szóból ered -, hogy a boszorkány olyan természetfeletti erővel, kapcsolatokkal és egyben ártó, rontó szándékkal rendelkező lény, aki alvás közben, nehéz álom idején „nyom“. Azaz: rendszerint éjfélkor felkeresi a kiszemelt embert, mellére ül, gyomrozza vagy „térgyeli“, rátelepszik, kínozza, nyomorgatja, fejéhez kantárt vágva „lóvá teszi“. A boszorkány fő jellegzetessége hogy személye nő, olykor csábító szépség, de leginkább ronda, vén öregasszony, akinek orra a térdét veri. Mégis, alapvetően kétarcú: az emberi közösségekben észrevétlen, legfeljebb sejteni lehet egy magányosan élő öregasszonyról, hogy boszorkány lenne, s csak a rontás végett ölt mindig más alakot. Leleplezni csak kétféleképpen lehet. Az egyik ismert módja, hogy Luca székére állva fel lehet ismerni a szarvairól, a másik - nem kevésbé veszélyes - eljárás, hogy rontás közben kell elkapni. Még ha át is változott valamilyen állattá, amit ekkor az állattal tesznek - akár megjelölik, megsebzik, megpatkolják vagy meg is ölik -, a jeleket az emberi alakba visszaváltozó boszorkány is magán viseli majd. Az ilyenkor vele történteket analógiásan jeleníti meg visszaváltozott állapotában is (például sebet a megfelelő testrészen),erről pedig felismerhető. Mivel azonban a boszorkány mágikus képességekkel, varázstudással rendelkezik - amelyeket beavatás útján szerez -, a néphit körében leggazdagabban az ellene, a rontás elhárítását célzó eljárások éltek. Egyrészt az ajtónál lehet feltartóztatni például küszöbre szegezett talált patkóval, oda locsolt tejjel, a küszöb alá ásott békával, fokhagymával, nadragulyával, piros (az élet, Boldogasszony színe!) posztódarabkával, amit esetleg az ajtófélfára is szegezhettek. Olykor boszorkányűző hatású barkát törtek ellene vagy apró magokat szórtak el varázskörben, mert azt a boszorkánynak egyenként mind össze kell szednie. A boszorkány számlájára írták a tehén elapadó tejét, egyes betegségeket is boszorkányok ártásaival magyaráztak, amelyeket igézéssel, azaz nézéssel (szemmel veréssel) vagy szóval (átokkal) vagy cselekedettel (a gonosz megidézésére különösen alkalmas keresztúton végrehajtott rontó mágiával, bűbájoskodással, öntéssel, szórással) okoztak. Azt is tartották, hogy ha a kiszemelt áldozatnak leveszik, lemérik az árnyékmértékét (azaz uralmat szereznek íze, árnyéklelke felett), akkor azontúl árthattak neki. Úgy vélték, hogy a boszorkány napfogyatkozást is okozhat azzal, hogy a napot leveszi az égről. A hiedelmek szerint a boszorkány állattá, többek között kutyává, lóvá, tyúkká, libává, „varas“ békává, bogárrá tud változni, de más embert is át tud változtatni, például lóvá, hogy utána akár órákon keresztül nyargaljon rajta. Ugyanakkor arról is említés esik, hogy méretét változtatja meg, hogy átférjen az ajtóhasadékon vagy más emberek képét is képes magára ölteni, s így gonoszkodni. A boszorkány az alvilági erők, sötét, állati ösztönök megtestesítője, aki - mint a sárkányok anyja - olykor a későbbi ördög helyett egyenesen mint az alvilág végső ura jelenik meg, aki - az alvilági lényeket, mérgeket átkában megjelenítve - kígyót-békát kiált, aki éjszaka van elemében. A boszorkányok a mitikus képzetekben Boldogasszony, mint anyaistennő ellenképeként mint rossz tündérek, szépasszonyok, sőt az ördögi Szépasszony szolgálóiként jelentek meg. A jó tündérek áldáshozó könnyeiként megjelenő harmatot is ők gyűjtik össze hajnalban lepedővel. A mesében a boszorkány neve vasorrú bába, éktelen csúf, gonosz öreg szipirtyó, aki az alvilágot jelképező sötét erdőben lakik.A vasorrú bába és a boszorkány ma azonos jelentésűek, holott hajdan egymástól még különböztek: a vasorrú bába túlvilági szellemalak, mitikus lény volt, a boszorkány pedig a nép közt élő emberi lény, még ha mitikus vonásokkal is rendelkezett. Idővel azonban a gonoszságuk révén a vasorrú bába alakját össze lehetett kapcsolni a boszorkányéval, végül a jelentések avagy „szintek“ összekeveredésével eggyé is olvadtak, olyannyira, hogy mai nyelvhasználatunk a boszorkányt és a vele rokonértelmű vasorrú bábát nem különbözteti meg egymástól. Annál nagyobb baj, hogy a hagyományok tűntével a tündért is jelentő bábát és az immár boszorkányt is jelentő vasorrú bábát is összekeverték: az idős gyógyító szülésznő alakja összemosódott a rontó, varázsló és kuruzsló boszorkány alakjával. A bábának valószínűleg mind gyakrabban tulajdonított a népi hitvilág boszorkányos szerepet, mint aki szemmel ver, meg tudja rontani a gyermekágyast és az újszülöttet, még ha ugyanakkor gyógyítani is tud, így a „boszorkányperek“ idején nagyon sok bábát vádoltak meg boszorkánysággal.

 

Salemi boszorkányok

Az 1692-es salemi boszorkányperek mára a vallási intolerancia szimbolumává váltak. A történelem furcsa fintora, hogy sok jel szerint a per eredményeként kivégzetteknek talán egyike sem volt boszorkány. Egy híján mind a húsz áldozatot akasztással végezték ki, egy asszony a vallatás alatt halt meg. A fennmaradt bírósági iradok arról tanúskodnak, hogy mindannyian templomba háró, őszintén és mélyen hívő emerek voltak. Azok, akik a tárgyalás során beismerték boszorkányságukat, kegyelmet kaptak. Akik mindvégig tagadták, azokat kivégezték. Közöttük volt egy korábbi egyházi személy, George Burroughs, aki - feltehetően ártatlansága jeleként - mindvégig az Úr imáját mondta, míg a vesztőhelyre vitték. Bár a várost övező területeken valószinüleg már korábban is létezett a bsozorkányság gyakorlata, a csendes kikötőváros békéjét egy kiatal lányokból álló csoport állításai dúlták fel. Miután bizonyítást nyert, hogy a salemi lelkipásztor kilencéves lánya igézet alá került, a kislányok Titubát, a pásztor Karib-szigetekről hozott rabszolgáját vádolták meg. Az első vádat egyre több követte, míg végül már mintegy 200 személy került a gyanúsítottak listájára. A kilenc hónapig húzodó tárgyalássorozatot egyre növekvő tömeghisztéria kisérte, ezért William Phipps kormányzó végül feloszlatta a bíróságot. Maga Tituba, miután bevallotta boszorkányságát, megmenekült az ítélet elől. A következő években sokan azok közül, akik részt vettek a tárgyalásokon, nyilvánosan bocsánatot kértek. 1697-ben a városban egynapos böjtöt és imát tartottak azért, hogy Isten megbocsássa az elkövetett hibákat. 1957-ben Massachusetts állam hivatalos nyilatokzatotban mentette fel amindazokat, akiket a salemi boszorkányperekben elítéltek, azt sugallva, hogy talán maga a tárgyalás is eleve illegális volt.

 

A salemi boszorkányok titkai

Mary Beth Norton, a Cornell Egyetem professzora legújabb könyvében azt állítja, hogy az 1692-es salemi boszorkányüldözésnek leginkább az lehetett az oka, hogy a telepesek nem tudták feldolgozni az indiánoktól sorozatban elszenvedett vereségeket - valamint szeretteik elvesztését.

70 év – 7 boszorkány Amerika első telepeseinek nem volt könnyű dolga, hiszen egy óriási és többnyire békétlen vidéken kellett harcolniuk napról-napra az életben maradásért. S mivel New Englandben a 17. században majdnem mindenki hitt a boszorkányok létezésében, úgy vélték, hogy a rejtélyes világ, amely körülveszi őket, láthatatlan lényekkel van tele – jókkal és rosszakkal egyaránt. A gyakori gyermekbetegségeket, háztartási baleseteket boszorkányátoknak véltek. „A boszorkányságba vetett hit alapja egész egyszerűen az volt, hogy megpróbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant” – írja az amerikai történész asszony. Miközben a boszorkányságtól sokan féltek, viszonylag ritkán büntették. A new englandi betelepítések első 70 évében mindössze 100 embert gyanúsítottak meg boszorkánysággal; kevesebb, mint két tucat embert ítéltek el, de csak hetet végeztek ki. Aztán eljött 1692. Az év januárjában Samuel Parris, Salem falu plébánosa furcsa dolgokat tapasztalt közvetlen környezetében. A probléma okának végül a boszorkányságot jelölte meg. Hamarosan vizsgálat is indult. A több héten át tartó kihallgatás után a lányok megnevezték Titubát, Parris indián rabszolganőjét, és két helyi nőt, akik – szerintük – megátkozták őket. Az előző esetekből kiindulva, bárki azt jósolta volna, hogy az ügy itt be is lesz fejezve. De ezúttal nem így történt. Más salemi nőket is megszálltak furcsa érzések. Mielőtt a krízis befejeződött volna, további 19 ember állította, hogy megátkozták őket, 54 essex megyei lakos vallotta magát boszorkánynak, és közel 150 embert vádoltak meg azzal, hogy lepaktált az ördöggel. De mi vezetett ehhez az egyedülálló következményhez? A történészek különböző véleményen vannak arról, hogy Salemben egy jól megfontolt összeesküvés – mai szóval élve: koncepciós per – áldozatai voltak-e az üldözöttek, vagy az áldozatok hallucinogén anyagok fogyasztása miatt érezték magukat megszállva. Mary Beth Norton szerint azonban valami teljesen más állt a dolgok hátterében. Több éves kutatómunka után – amelynek során pszichológiai tényezőket is figyelembe vett – arra a következtetésre jutott, hogy „a salemi eseményeket az északkeleti indiánokkal való konfliktus okozta stressz gyorsította fel” – áll a történész új könyvében.
Az ördög cimborái Valóban, két kevéssé ismert háború dúlt Maine-ben az idő tájt. 1675-1678-ig az első, míg 1688-1699 között a második. Az angol telepesek mindkét időszakban megsemmisítő verességet szenvedtek a wabanaki indiánoktól. Maine legnagyobb részeit kétszer is elhagyták - 1676-ban és 1690-ben –, és nem is népesítették be utána hosszú évtizedekig. A kulcsfontosságú momentum a történetben, hogy a salemi üldözésekben a vádlók többnyire azok közül kerültek ki, akiknek a családtagjai a háborúban estek el. Ezek a fiatal nők vallomásukban nem kisebb személyiséget vádoltak azzal, hogy a boszorkányok vezére volt, mint George Burroughs tiszteletest, aki korábban Salem falu és más maine-i egyházközség pásztori feladatait látta el. A katonák csak azért vonultak a wabanakik elleni háborúba, mert a tiszteletes megbabonázta őket – szólt a vád. A puritán telepeseknek, akik Isten kiválasztottainak hitték magukat, a boszorkányság magyarázatot adott az őket ért háborús veszteségekre. Hiszen az indián ellenségeik oldalán nagy segítséget nyújtott az ördög. Úgy vélték, a wabanakik csak az ő természetfeletti segítségével tudták eltaposni a határon lévő telepeiket. Késő nyár volt, amikor néhány befolyásos new england-i elkezdte kritizálni a boszorkány üldözőket. Az eltérő vélemények miatt William Phips Massachusetts kormányzója októberben felállított egy különleges bíróságot. De mielőtt befejezhette volna a hivatalos procedúrát 19 embert (14 nőt és 5 férfit) már felakasztottak, egy másik embert pedig megköveztek, miután nem volt hajlandó vallomást tenni. Nyolc másik embert szintén elítéltek, de a halálos ítéletet rajtuk már nem tudták végre hajtani, Phips ugyanis hónapokkal később felmentette őket. A kormányzó persze még mindig hitt a boszorkányokban, de belátta, hogy számos kísérteties bizonyíték az „ördög megnyilvánulásaként” lett elbírálva a bíróságon, és ezek még számára sem voltak túl meggyőzőek. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy mivel a boszorkányok megjelenése ördögi és nem isteni eredetű, a megszállottak valójában a gonosz ártatlan áldozataivá váltak. A tárgyalásokat 1693-ban újra indították. Csakhogy a massachusetts-i ítélőszékeken a bírák ekkor már nem fogadták el többé a kísérteti bizonyítékot.
Salemben már csak a múlt kísért Az indiánokkal való háború még hat éven keresztül folytatódott, de már csak elszórtan. A new englandiek lassan biztonságban érezték magukat, és hamarosan megbánták, ami 1692-ben történt. Öt év múlva egy bíró és 12 esküdt formálisan elnézést kért az első ítélet végrehajtása napjának évfordulóján, a kormányzó pedig böjtölést és imádkozást rendelt el, hogy az elkövetett igazságtalanságokat valahogy jóvá tegye. 1711-ben az állam kárpótolta az áldozatok családját. 2001-ben pedig - három évszázaddal azután, hogy a kora-amerikaiak ilyen hisztérikus lincselésbe fogtak – az elitélteket név szerint tisztázták egy Massachusetts-ben emelt szobron.

 

A boszorkányok a valóságban 

Hideg, nyugodt és kristályosan tiszta csillagos éjszakákon gyakran kémleltem az eget. Nem tudom, mit is vártam: seprűnyélen közlekedő boszorkányokat, manókat, áttetsző szellemeket, szárnyas, repkedő lényeket?Valamit minden esetre nagyon kutattam, végtelenül vágytam arra, hogy lássak oda nem illő, különleges dolgokat, jelenségeket, vagy jelenéseket. Hittem, hogy vannak, léteznek, mert nélkülük túlságosan is üres lenne ez a racionális világ, ez a végletesen racionális világ. Így hát álltam a tetőtéri ablakban és arra koncentráltam, hogy valaki hallja, vagy lássa a gondolataimat. Hittem sok mindent, és vártam, hogy egyszer csak reagál rá valaki. Vagy valami. A vágyott Felsőbb Erő, vagy egy igazi boszorkány, egy amolyan jóindulatú, kedves, ám fura szerzett, aki úgy olvassa a jövőt, mint senki más. És aki elárulja nekem, hogy is lesz tovább

A jövő kutatása persze nem mai problémakör. Mindig is vágytuk, hogy tudjuk, mi is következik. A kollektív tudattalan is halhatatlanságra tör, némiképp a belátás korlátai között. És épp ez az, ami olyannyira mozgat mindent: túllépni a korlátokon, a tudhatón és a tapasztalhatón. Spirituálisan irányítani a világot, mozgatni a gondolatok bonyolult és részeg árját, ráhangolódva a külvilág lüktető hullámaira, amelyek sodornak a jelenen át a múltba. Akadnak néhányan, akiknek ez nem csupán vágyálom, hanem nagyon is valóság. Megint másoknak pedig azzá lehetne, ha átengednék azokat a megmagyarázhatatlanul feltörő gondolatokat, amelyek mélyebb értelmet is nyerhetnek. Mert alapvető emberi vonásunk, hogy irtózunk a racionálisan nem értelmezhető dolgoktól. Pedig nem kellene. Rozi és Kendra tudja ezt. Két különlegesen érzékeny személyiség, olyan képességekkel, melyeknek kereshetjük az indítékait és a kialakulását: feleslegesen. Mert ezek a képességek vannak: adottságok.Amennyiben igaz Jung mondása, miszerint a szimbólum a lélek módszere az energia átalakítására, akkor Rozi az élő példa. Hihetetlenül energikus személyiség, aki rögtön letaglózza az embert. A sötét középkor legrosszabb pillanataiban valószínűleg erre a különlegesen erős és intenzív kisugárzásra mondták azt, hogy megbabonázza az embereket. Ezért pedig - mint az ismeretes - máglya járt. Azonban az igazságtalan és értelmetlen tűzhalál csupán az emberek félelmeiből táplálkozott, amivel nem tudták kezelni azt, ha valaki nyitott feléjük, meglátta titkaikat, problémáikban segítő kezet nyújtott. A történelem folyamán pedig mindig léteztek olyan személyek, akik képességei, érzékenysége jócskán meghaladta az átlagét. Akik a telepátiát érezték, netán alkalmazták is, vagy tudtak kézrátétellel, fizikai kapcsolattal gyógyítani, és ami a legtöbbet vitatott: előre látták a jövőt. Ezt pedig a korabeli emberek semmiképp nem tudták megmagyarázni kevés ismeretükkel, melyek jobbára még így is a vallás béklyójában voltak. És mi következett ebből? Földöntúli praktikákra és ördögi cselszövésre gyanakodtak. Elvettették azt, ha egy-egy ilyen különleges ember segített a betegen, vagy elesetten, hiszen - gondolták - ha ez az erő, vagy képesség pozitív, akkor az isten azt mindenki számára elérhetővé tenné. De miután ez nem így volt, a különbözőségek félelmet és veszélyérzetet szültek. Ha pedig az emberek így éreznek, az csakis egy negatív hatalom, következésképpen az ördög műve lehet. És máris megvan a megoldás: a kivételes képességű embereket összekötötték az ördög világával és ellenséggé tették őket. Saját maguk ellenségévé. Innen pedig már mindenben megtalálják a gonoszt, akiknek a tevékenységét onnan lehetett észlelni, hogy például egy területen árvíz volt, vagy erdőtűz, netán földrengés, rossz termés és hasonló, emberek által egyszerűen előidézhető jelenségek. És persze, nem volt magyarázkodási lehetőség, avagy felmentő ítélet: ha valakire rámondták, hogy boszorkány, annak égnie kellett. A tömeg boszorkányellenes volt, amit persze csak úgy lehet manipulálni, hogy félelemben tartották őket. A felsőbbség számolt a maga által gerjesztett indulatokkal és így irányította a tudatlan népet. Ezért hát épültek a piactereken a máglyák, nagy hatalmas farönköket hordtak egymásra, minél látványosabban és minél ijesztőbben megrendezve egy-egy ilyen eseményt. Amikor pedig eljött a hajnal vagy a késő este - amikor a lángok a lehető legfélelmetesebben festették meg az ég alját - máglyára küldték a boszorkánynak kikiáltott embereket. Férfiakat és nőket egyaránt. Senki sem érezhette magát biztonságban. Ma, amikor már más bolygók kolonizálásáról van szó, sem sokkal jobb a helyzet, igaz a boszorkányégetések tüzes középkori hagyománya nem él, és a különleges képességekkel rendelkező embereket is jobban elfogadjuk. Jobban és nem teljesen, hiszen teljes elfogadásról csak akkor beszélhetünk, ha racionális elménknek már bizonyított a spirituális szellem, olyan jövőt mondott, amelyet mi magunk is látunk, így persze lényegesen kevesebb frusztrációval jár a helyzet. Modern boszorkányainkat pedig szeretjük. Nem is hívjuk őket ezen a pejoratív és sokat vitatott néven, hanem inkább jósnőket és jövőbelátókat látogatunk meg, ha baj van. És ők segítenek legjobb tudásuk szerint. Vannak olyanok, akik hivatásszerűen foglalkoznak a "spirituális tanácsadással", míg mások magánemberként használják képességeiket, barátoknak, ismerősöknek. Rozi is ilyen. Ha belép valahova, észreveszik. No, nem azért, mert valamilyen bűbájjal érte volna el ezt hatást. Feketesége parázslik. Az interjúnk előtt egy pincérfiút varázsolt el teljesen, egészen egyszerűen: mosollyal és érdeklődéssel, azzal a különleges nyitottsággal, ahogyan Rozi az életet éli. Mert ő nem csupán szemlélő, hanem igenis részese a történéseknek: irányító. Most éppen egy internetes játék-site-ra készül - nagyon jó, közeli barátnőjével, Hidasi Judittal -, természetesen jósolni. Hiszen hiper-aktivitásának az Internet sem szabhat határt: így interaktív is lesz.

 
                                           "Nem szabad mindent megmondanom"

Interjú egy mai "boszorkánnyal" Rozi különleges érzékenységének még gyermekkorában jutott a birtokába, amikor is figyelte az álmait és az utána következő eseményeket. Amelyek persze rendre úgy alakultak, ahogy azt Rozi előre érezte. A családban egyébként nem volt ismeretlen a jelenség, mert nagymamája is rendelkezett hasonló affinitásokkal: - Ez nem egy különleges képesség. Ezt mindenkiből ki lehet hozni. Van, aki foglalkozik vele, van, aki nem. Én ezt már kihoztam a környezetemből és elég magas szinten művelem.

                             Nem akartál soha komolyabban jósnőként működni?

- Nem. Én médiával akarok foglalkozni, újságíró vagyok. Hatalmas, eget rengető kacajjal mondja mindezt, jókedvűen, sugárzóan. Minden el kell neki hinni. Hisz ő tudja. Látszik rajta.

                      Ki vette észre rajtad, hogy vannak másfajta, különleges képességeid?
 
- Én. Én, csak magamnak sem mertem bevallani, és másoknak sem mertem róla beszélni. Volt konkrétan egy olyan eset, amikor kiszálltam a testemből. Olyan hatéves lehettem és nagyon beteg, élet és halál között. Nem láttam semmilyen fényt, csupán felső oldalnézetből, ahogy felfektetnek egy asztalra, körülállnak emberek. Kérdeztem, hogy mit csinálnak velem?
 
                                                         És a visszatérés?

- Arra nem emlékszem. Másnap felébredtem és mindenem fájt. Egyébként erről az élményemről sokáig nem is beszéltem senkinek. Azt gondoltam, hogy képzelődtem, kitalált, túlfantáziált dolognak tűnt, amit ha elmondanék, akkor rögtön vinnének pszichológushoz. És én nem szerettem pszichológushoz járni. Volt ugyanis ebben is részem, mivel egy őrült gyerek voltam és nem tudták összeegyeztetni a körülöttem élők, hogy jól tanulok és ugyanakkor agresszív vagyok, örökmozgó, akiben rengeteg energia van. Ami nem volt más, minthogy az energiáimat nem tudtam kordában tartani. Engem például tökéletesen lekötött, ha felmáztam a ház tetejére és ott játszottam. - meséli ismét hatalmas, sziporkázó kacajjal. Megrázza hosszú, fekete haját és csillogó, sötét szemével továbbmondja élete történetét. - Nagymamám nevelt. Nagyon érzékeny volt és nagyon ideges, valamint hajlamos a szívinfarktusra, így nem lehetett túl könnyű neki.
 
                                 Mikor kezdtél el konkrétan a képességeiddel foglalkozni?

- Engem nagyon sok trauma és megrázkódtatás ért életemben. Talán ennek is köszönhető, hogy előjöttek ezek az adottságok. Nehezebb időszakokban fordultam a spiritualizmus, okkultizmus felé, hogy ez talán majd átsegít, kiutat mutat. Tudatosan indultam el ezen az úton. A fejlődésem is szakaszos volt: időről időre erősödött bennem ez a vonal. Úgy 19 éves lehettem, amikor elkezdtem foglalkozni a cigánykártyával. Volt egy barátom, akinek jósoltam, és akinek azt mondtam, hogy meg fog halni az édesapja. Ő erre azt mondta nekem, hogy ez lehetetlen, ugyanis az apukája ereje teljében van. Rá egy hónapra agyvérzésben meghalt. És akkor letettem a kártyát. Utána megint hozzányúltam, megijedtem tőle, illetve azoktól a dolgoktól, amiket mondott és szintén letettem. Aztán újra elő kellett vennem néhány év múlva. Állandóan és folyamatosan szerencsétlenséget jósolt, ezért le kellett tennem. Az okkultizmushoz fordultam megoldásért, persze ennek az oka megint több trauma, de ennek köszönhetően rájöttem arra, hogy rosszul használom a képességeimet. Nekem nem szabad mindent megmondanom. Nem szabad mindent figyelnem. Erre én nem vagyok hivatott. Nekem végül is az a feladatom, hogy ha egy emberrel találkozom, segítek neki abban, hogy elétárom, hogy milyen utak állnak előtte, milyen utakat érdemes járnia, milyen embereket kell kikerülnie. Inkább a jó felé terelem őt. Erre van lehetőségem, ennyit szabad tennem, ennél tovább nem mehetek, mert akkor már valamilyen büntetést kapok. Ennek az egésznek az a lényege, hogy tudatosítsam az emberekben, hogy merjenek nyitni egymás felé. Minden ember lelki sérült valamilyen szinten, mindenki elzárkózik a másiktól, épp azért mert fél attól, hogy a másik támad. Ezzel, amit én csinálok, megnyitom az emberek érzéseit. Azt szeretném elérni, hogy magukba nézzenek, hogy magukat értékeljék, mérjék fel, és így tanuljanak meg másokat is tisztelni.
 
            A környezeted hogy reagált arra, hogy te elkezdtél ezekkel a dolgokkal foglalkozni?

- Abszolút pozitívan. Mondhatnám azt, hogy egyszerűen vonzom magam köré azokat az embereket, akik érdeklődnek ezek iránt a dolgok iránt. Nagyon sok ember telis tele van problémákkal, nem találják a kiutat. Megpróbálom a figyelmüket saját maguk felé fordítani, hogy befelé figyeljenek kicsit mielőtt a külvilágban keresnének hibát, vagy hibást.
Az emberek az én tapasztalatom szerint a legutolsó esetben keresik magukban a hibát, hajlamosabbak a környezetüket okolni
- Igen, ez így van. Éppen ezért célom az, hogy ösztönözzem az embereket arra, hogy először magukba nézzenek. Van, aki ezt elfogadja, van, aki nem. Szerintem minden meggyőzés kérdése. Egy beszélgetés is épülhet meggyőzésre. Ha logikus és ésszerű dolgokat mondasz, akkor nem lehet, hogy az ne legyen hatással a másikra. Jó, az ilyen beszélgetésekben néha ez intelligencia kérdése is. Akiket pedig semmiről sem lehet meggyőzni, szélsőségesen szkeptikusak, azoknak nincsenek is igazi problémáik, csupán élnek a maguk kis világában, zárkózottan.
 
                                                           Belelátsz az emberekbe?
 
- Ez így túlzás, inkább az intuícióimra hallgatok. A legelső pedig mindig bejön. Ahhoz, hogy eddig eljussak, rengeteg tapasztalatot kellett szereznem. Nagyon sokszor csalódtam az emberekben, néha fel is akartam adni az életem, de nem tettem, hanem inkább keserű tapasztalatként megtanultam megismerni az embereket. A csalódások pedig azért jöttek, mert én is beleestem abba a tipikus hibába, mely szerint a védekezés a legjobb támadás. Pedig nem az. Nem védekezni kell, hanem nyitni. És ez érdekeli az embereket: ha társaságba megyek rögtön körém gyűlnek azok, akiket ez vonz, akik erre fogékonyak. A nyitottságom által lehetőséget adok nekik, hogy megismerjenek, hogy őszinték legyenek. Őszinték legyenek velem és önmagukkal.